"A művet, amelyet rám bíztál, elvégeztem." (Jn 17,4) A Feltámadásról nevezett Colette-Marie nővért 2018 novemberben ismertem meg a Jézus megdicsőüléséről tartott lelkigyakorlatán a sarultan karmelita rend magyarszéki kolostorában. Megrendítő volt az a tudás, hit-érzék (sensus fidei) és szeretet, ahogyan végigvezetett minket ennek az eseménynek rengeteg, szebbnél-szebb megközelítési módján. Nem sokkal később pankreász tumort kapott. A betegágyán még meg tudtam látogatni. A beszélgetésünk közepén egyszercsak megkérdezte: "És a kicsi kutyája hogy van?" Mintha a tumor őrült fájdalmai közepette ez lenne a legfontosabb... Nem engedte, hogy morfiumot kapjon, mert "tiszta tudattal akar Krisztus színe elé állni". Az utolsó napjaiban hazavitette magát a kolostorba, hogy ott halhasson meg. Gyönyörűséges volt az a sugárzó szeretet, gyermeki tisztaság és boldog kíváncsiság, amely belőle áradt. Amikor az ember vele volt, nagyon közel érezte magához az Isten Országát. Mély bizonyosság él bennem, hogy színről-színre örülhet annak, amire mindig is vágyott. A temetése örömünnep volt. A feltámadás örömünnepe. Minden temetésnek ilyennek kellene lennie.