Damjanovich Sándor (Dami) az MTA biológiai osztályának elnöke volt. Minden tudományos konferencián lenyűgözött bennünket a legújabb eredmények és biofizikai technikák bemutatásával és kreatív alkalmazásával. Első személyes emlékemként 1988-ban találkoztam vele Washington DC-ben. A lakásába invitált, és csirkét sütött vacsorára kettőnknek. Megrendítő volt a közvetlensége. Igen intenzív ember volt. Semmit nem utált jobban, mint az időpocsékolást. Sose felejtem el az egyik "nagydoktori" (ma: akadémiai doktori) védést, amelyen elnökként az előadás és a bírálatok előtt megszavaztatta a bizottságot a fokozatról, felszólította a bírálókat és a jelöltet, hogy csak helyben kitalált kérdéseket és válaszokat mondjanak, majd azonnal eredményt hirdetett (100%), és rögtön hazamentünk. Ilyen rövid doktori védés soha előtte és utána nem volt az akadémián...

Klein György (1925-2016) a mélységes kíváncsiság és jóindulat igen ritka kevercse volt. Példa nélkül állóan intenzív figyelemmel és beleérző megértéssel tudott hallgatni másokat. Lenyűgöző tudással rendelkezett. Egyetlen vacsora alatt képes volt húsznál is több könyvet felsorolni, udvariasan megkérdezve a hallgatóságát mindegyik lényegének kifejtése előtt, hogy vajon olvasták-e a könyvet. Nagyon ritkán tudtunk felnőni hozzá. Csodálatos történetek ezreit ontotta ránk. Néhány kedvencem így kezdődött: "Amikor Arthur Rubinstein-nel és Isaac Stern-nel együtt vacsoráztam..." "Tegnap írt nekem egy email-t a svéd király..." vagy: "Amikor a Karolinskán professzor lettem Otto Warburg ajánlólevele így szólt: 'Klein doktor nagyszerű dologgal járult hozzá a tudományhoz: elküldte nekem azokat a sejteket, amelyeken felfedeztem a Warburg-effektust.'" Gyuri rá nagyon jelemző módon ehhez a sértő mondathoz nagy megértéssel teli mosollyal tette hozzá: "Otto egy nem mindennapi ego-val rendelkező ember volt." -- Egyszer megkérdezte, hogy vajon miért menthették meg csodával határos módon az életét sok évvel ezelőtt, amikor belezuhant a házuk melletti jeges tóba síelés közben. Az azóta eltelt évek mindegyikében is emberek százainak tanította meg azt, hogy mi a tudomány és a humánum lényege. Mint ahogyan fogja is tanítani tovább. A könyveiben, és azokban a csodálatos történetekben, amelyeket mindazok mesélni fognak még az unokáiknak is, akiknek az a szerencse adatott, hogy ismerhették őt és hű feleségét, Klein Évát.

Esterházy Péter (1950-2016). Ahogyan magát a kutató diák táborban, Káptalanfüreden jellemezte: "Kis, laza integrálokat rajzoló egykori matematikus." Ezek az integrálások azonban sem kicsik, sem úgy igazán lazák nem voltak. Hadd osszak meg Péter nagyszerűségéről két rövid, személyes történetet. Együtt vacsorázunk. Péter rendel: "Kérek egy zöldborsólevest." Pincér: "Nagyon sajnálom Uram, a zöldborsóleves elfogyott." Mire Péter hosszasan és elmélyülten tanulmányozza az étlapot, majd felnéz: "Tudja mit? Akkor zöldborsólevest -- nem kérek." -- Nekem ez a mondat azóta az önmagában való létezés, az integritás egyik szinonimája lett. A már említett káptalanfüredi táborban minden neves vendég saját maga csavarozta be az emléktábláját a tábor falába. Esterházy után érkezett egykori piarista tanára, Jelenits atya. Jelenits tanár úr Meglátta Péter tábláját. Megrángatta, megvizsgálta, majd így szólt: "Péter, gratulálok, rendes munkát hagytál magad után". Köszönjük és őrizzük, Péter!

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Sólyom László köztársasági elnök által létrehívott Bölcsek Tanácsában együtt dolgozhattam Lámfalussy professzorral (az "euró atyjával") 2008 és 2010 között. Kevés nálánál bölcsebb, mélyebb gondolkodású embert ismertem meg életemben. Felejthetetlen volt, ahogyan öt (vagy maximum tíz...) percben összefoglalta, hogy mi fog történni Európával az elkövetkezendő évben. És arra mérget lehetett venni, hogy az is történt...